Egy igazi európai nagyhatalom állt a megtépázott népszerűségű szerb elnök mellé

Emmanuel Macron francia elnök kijelentette, hogy Párizs továbbra is fontosnak tartja Szerbia „demokratikus és európai útját”.

Öt óra múlva már harmincezer bérlet talált gazdára.
Öt óra alatt harmincezer bérlet kelt el a magyar labdarúgó-válogatott idén sorra kerülő öt budapesti mérkőzésére. A magyar szövetség közösségi oldalának pénteki tájékoztatása szerint „a Szurkolói Klub szolgáltatójának jelzésére” a bérletek értékesítése 10 óra helyett 13 órakor kezdődött, majd
hatvan perc alatt tízezer, öt óra múlva pedig már harmincezer bérlet talált gazdára.
Egyelőre csak a Szurkolói Klub tagjai vásárolhatnak bérletet, akik még nem rendelkeznek SZK-tagsággal, azok hétfőn a regisztrációt követően 10 órától tehetik ezt meg, amennyiben még maradnak értékesíthető bérletek. A szurkolók négy árkategóriából választhatnak, a legolcsóbb bérlet 30 ezer, míg a legdrágább 117 ezer forintba kerül.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese felkészülési mérkőzésen március 22-én Törökországot, négy nappal később pedig Koszovót fogadja, majd a válogatottnak a Nemzetek Ligájában
szeptember 10-én Bosznia-Hercegovina, október 11-én Hollandia, végül november 19-én Németország lesz a vendége a Puskás Arénában.
A bérlet nem érvényes a közvetlen Eb-felkészülés előtti barátságos meccsekre, melyből az elsőt Dublinban játssza a nemzeti csapat az írek vendégeként, négy nappal később pedig – várhatóan Debrecenben – Izrael lesz az ellenfele. A 12 mérkőzés óta veretlen magyarok a június 14-én kezdődő Eb-n elsőként Svájccal találkoznak Kölnben, majd Stuttgartban előbb a házigazda német, aztán a skót együttes lesz az ellenfelük a csoportkörben.
(MTI)
Nyitóképünk: A magyar válogatott játékosai a Himnuszt éneklik, középen Szoboszlai Dominik, mellette Nagy Ádám (j) a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők tizedik, utolsó fordulójában, a G csoportban játszott Magyarország – Montenegró mérkőzés után a budapesti Puskás Arénában 2023. november 19-én. MTI/Hegedüs Róbert